Repült a gigantikus fekete disznó, sokkoló képeket vetítettek az egyre csak épülő falra, magyar gyerekek énekelték, hogy nincs szükségük oktatásra. Az államterrorizmus áldozatainak ajánlotta Roger Waters a The Wall-koncertet és beszólt a kormánynak.

„KURVÁRA NEM” – volt olvasható a hatalmas kivetítőn magyarul, és angolul is, amikor a vasárnap Roger Waters a Mother című dalban éppen azt a kérdést tette fel, hogy "Mother, should I trust the government? (Anya, megbízhatok a kormányban?)". Mielőtt bárki megint az Orbánék elleni nemzetközi ármányt látná a gegben, szögezzük le, a felirat Berlinben németül jelent meg, Bukarestben románul.  A Pink Floyd egykori frontembere a mindenkori és „mindenholi” kormányok elleni bizalmatlanságra hívott fel.

Előre figyelmeztettek a szervezők, hogy Waters percre pontosan kezdi „a világ legnagyobb utazó produkcióját”. Igazuk volt: negyed kilenckor a majdnem megtelt egykori Népstadionban megkezdődött a The Wall. Már a díszlet lenyűgöző volt, a stadiont keresztben egy hatalmas fal szelte ketté, amely csak a színpadnál (amely fölött egy hatalma köralakú vásznat feszítettek ki) volt egyelőre hiányos. A koncert első részében folyamatosan beépült ott is, hogy végül teljesen elválassza a zenészeket a közönségtől.

A fal egyben hatalmas filmvászonként szolgált, amelyen nemcsak a zenészeket láthattuk közelről, hanem amelyre különböző animációs bejátszásokat, fotókat, videókat vetített a – ha jól számoltuk – 36 vetítőegység. Megjelent a halott édesapa fotója, majd még egy halott katonáé, még egy, még sok, hogy végül minden egyes téglán a különböző háborúkban elesett embereket toljon elénk a fénytechnika. A falon repülők húztak el (néha mi magunk voltunk a vezetőfülkében), hogy teleszórják a világot bombáikkal. Először kereszteket oldottak ki a bombázók (de jó, hogy nem Alföldi rendezte a produkciót…), majd sarló-kalapács, horogkereszt, zsidócsillag, félhold, továbbá Macdonald’s, Mercedes, Shell-logók.  Időnként a falon feltűntek az Alan Parker-film híres jelenetei is.

Az impozáns látványt emellett tűzijátékok, óriás bábuk (például a filmből jól ismert tanár figurája) fokozták. De rögtön az elején egy repülő is „becsapódott” a falba: a fejünk fölötti drótkötélen csúszott le a reflektoroszlopról a színpad felé, ahol „felrobbant”. A dühöngőben állók forgatták a fejüket rendesen a különleges surround-hanghatások miatt: úgy tűnt mintha ránk zuhanna a repülő, mögöttünk köröznének a helikopterek.

Roger Waters magyarul is beszélt a közönséghez:

A hangzás szintén lenyűgöző volt, a hibátlanul játszó zenészek által lefogott, lenyomott, leütött stb. hangok mindegyikét tisztán lehetett hallani, akkor is, ha egy szál akusztikus gitár szólt, és akkor is, amikor a dübörgős, menetelős számok.

Még sorolhatnánk, de mindezek „csak” egy profi show elemei lennének, ám itt mindez megtelt tartalommal is. A Pink Floyd 1979-es konceptlemeze és az az alapján készült 1983-as Alan Parker-film már önmagában legendának, a rocktörténet fontos fejezetének számít. Erre épül a Roger Waters-show, amit időnként a maximalista énekes-zeneszerző leporol, és beutazza vele a világ nagy stadionjait. A Fal történetéről már sok mindent leírtak, külön honlapja van, hogyan kell értelmezni a dalokat, itt ezzel nem untatnánk az olvasót.  

Az album leghíresebb számában az Another Brick In The Wall-ban eredetileg is feltűnt egy gyerekkórus. Ezúttal Waters az SOS Gyermekfalu Alapítvány 12 pártfogoltját kérte fel, hogy énekeljék vele: „Nincs szükségünk oktatásra, Nincs szükségünk gondolatirányításra, Nem kell sötét szarkazmus az osztályteremben, Tanárok hagyjátok a gyerekeket békén”. Majd kijött a tízméteres fenyegető tanár (akit, mint tudjuk, otthon az asszony terrorizál) a pálcájával, és a gyerekek azzal is „megküzdöttek”. 2013 Magyarországán – a poroszos iskolarendszer reneszánsza, az iskolarendőrök bevezetése idején - ezeknek a jeleneteknek is van némi áthallása.